Embedded Files
Olvasási idő: 9-10 perc
Miben különböznek egymástól?
Mi ennek az egészségügyi vonzata?
Magától is jól gyógyul vagy muszáj gyógyszeres kezelést adni?
Ha gyógyszer, akkor mindenképp antibiotikum?
Oltással meg lehet előzni?
Gyakorlatilag teljes létezésünket felöleli az együttélés ezekkel a szabad szem számára láthatatlan lényekkel. Sokukkal jó viszonyt ápolunk, míg másokkal örök háborúskodás a sorsunk. A küzdelemre való felkészülés már magzati korunkban elkezdődik az anyai ellenanyagok átvételével a véráramon keresztül. Ennek ellenére teljes életünk folyamán tucatjával és százával fogunk kisebb-nagyobb fertőzéseken átesni a fejünk búbjától a lábujjunkig.
De mi a különbség a két típusú fertőzés között? Ennek, a már-már klasszikus kérdésnek fogunk utánajárni most következő cikkünkben. Megpróbáljuk megérteni, hogy mik a különbségek a két mikroorganizmus típus között és miért kell eltérő módon viszonyulnunk hozzájuk. Lássuk hát elemeire lebontva:
Külalak, méretek és életfolyamatok:
Baktérium:
Egysejtű organizmusok, így az ember saját sejtjeihez hasonlóan (habár nem teljesen megegyező módon) rendelkeznek sejtszervecskékkel és teljeskörű életfolyamatokkal. Ezeket az életfolyamatokat más élőlények kárára is végezhetik, de számtalan esetben élnek szimbiózisban, kölcsönösen előnyös kapcsolatban más életformákkal. Tápanyagot vesznek fel, saját anyagokat szintetizálnak, anyagcsere végtermékeket választanak és ürítenek ki. Ezen felül lehetnek mozgást elősegítő sejtszerveik (csillók, ostorok). Örökítőanyaggal, vagyis DNS-el rendelkeznek, habár sejtmagjuk nincs (ellentétben a növényekkel, gombákkal, állatokkal, emberekkel). Szaporodásuk ennek megfelelően egyszerű osztódással történik, megfelelő körülmények között bizonyos fajok akár 10 percenként is osztódhatnak.
Méretük minden esetben mikroszkopikus, átlagosan tízszer kisebbek az emberi sejteknél: 0,3-5 mikrométer között változhat (1 milliméter = 1000 mikrométer).
Alakjuk lehet gömb, pálcika, vagy különféle csavart és hurok formájú. Egymással való viszonyuk szerint is rengeteg különböző csoportba rendeződhetnek, például a gömb (coccus) alakúak lehetnek egyedül, párban (diplococcus), láncszerűen egymásutánba rendezettek (streptococcus), vagy szőlőfürt szerűen szerveződőek (staphylococcus).
Közkeletű tévedés, hogy a baktériumokra a bacillus szót is használjuk, holott a kettő nem szinoníma. A bacillusok a baktériumok nagy birodalmába tartozó egyik nemzetség. Pálcika alakúak és több mint 250 fajt foglalnak magukba, melyek közt súlyos fertőzést okozók is találhatóak.
Vírus:
Nem sejtes szerkezetű biológiai organizmusok. Nincsenek sejtszervecskéik, jelenlegi tudásunk szerint nem rendelkeznek semmilyen életfolyamatnak minősíthető funkcióval, így tudományos szempontból még mai napig vitatott, hogy egyáltalán élőlénynek tekinthetőek-e. Szerveik nem lévén, csak és kizárólag parazita módon képesek szaporodni. Megfertőzik az élőlények sejtjeit és arra kényszerítik őket, hogy azok új vírusokat termeljenek. Ez a folyamat rendszerint a gazdasejt pusztulásával és szétesésével végződik, így kijuttatva a külvilágba az újonnan létrejött vírusokat.
Szubmikroszkópikus organizmusok. Fénymikroszkóppal döntő többségük nem látható, csak elektronmikroszkóppal. Méretük általában jóval kisebb a baktériumokénál: 20-300 nanométer (1000 nanométer = 1 mikrométer), de kivételes esetben egyes vírusok hossza meghaladhatja az 1400 nanométert.
Rengeteg eltérő formát vehetnek fel, de mindegyikben közös, hogy nincs életfunkciót végző szerv. Összetételük egy átörökítő anyag, amely lehet egy- vagy kétszálú DNS vagy RNS is, valamint az ezt körülvevő fehérjeburok (kapszid). Egyes esetekben a kapszidon kívül egy lipidburok is lehet a vírus körül, amely zsírokat a gazdasejt sejtmembránjából viszi magával. Ezeknél a vírusoknál ez a burok létfontosságú a fertőzőképességhez, így ha alkohollal lebontjuk a vírus fertőzésképtelenné válik (például koronavírusok).
Kialakulás és elterjedés:
Baktérium:
A Föld első élőlényei voltak a mai baktériumok ősei. Ezek a sejtmag nélküli (prokarióta) sejtek fejlődtek később tovább sejtmaggal rendelkező (eukarióta) sejtekké: növényekké, gombákká, állatokká. Ennek tükrében még a földönkívüli élet kutatása is ilyen egysejtű, baktériumszerű élőlények felé irányul.
A bolygó minden részén megtalálhatóak, a mélytengeri gejzírektől kezdve, a Déli-sarkon át a nukleáris hulladéklerakókig. Egy becsült számításon alapuló kutatás szerint körülbelül 5 kvintillió baktérium élhet a Földön (5 × 1030).
Alapvető szerepük van a bioszféra folyamataiban, például az elhalt élőlények lebontásában, de az összetettebb élőlények is (az embert is beleértve) életképtelenek lennének a baktériumok segítsége nélkül. Az emberi testben valamivel több baktérium található, mint amennyi saját sejtünk van. Ezek legnagyobb része a bőr felületén és a bélrendszerben él és segít minket a kártékony baktériumok elleni védekezésben.
Vírus:
Kialakulásuk mai napig nem tisztázott. Három fő elmélet létezik, mindegyiknek vannak megerősítő és cáfoló elemei, így végső döntés valószínűleg sosem fog születni. Röviden a három elmélet:
1. Regresszív elmélet: mely szerint valamikor ők is sejtes struktúrák voltak, csak idővel minden olyan alkotóelemüktől megszabadultak amely nem szükséges a parazita létforma fenntartásához.
2. Sejtes elmélet: miszerint ősi sejtek elszabadult alkotórészeiből jöttek létre, amelyben volt elegendő örökítőanyag és fehérje, hogy létrejöjjenek ezek a paraziták.
3. Koevolúciós elmélet: amely azt feltételezi, hogy a baktériumokkal egyszerre, tőlük függetlenül alakultak ki a vírusok, az élet alapkövét képező DNS-ből vagy RNS-ből és fehérjékből.
Máig mintegy 5000 fajukat írták le, de valószínűsíthető, hogy több millió különböző, még be nem azonosított fajtájuk létezik. Minden sejtes élőlénynek megvannak a saját vírusaik, így léteznek egysejtűeket, gombákat, növényeket, állatokat, ezen belül embereket megfertőző vírusok is.
Emberhez való viszony, megbetegítés:
Baktérium:
Három fő kapcsolati formát hozhatnak létre más élőlényekkel. Ezek név szerint:
1. Mutualista kapcsolat: vagyis mindkét fél számára előnyös együttélés. Az ember esetében ilyenek a bélflórát alkotó baktériumok, amik nem csak védenek a betolakodó, potenciálisan fertőzést okozó baktériumoktól, de egyes anyagok szintézisében is kulcsfontosságú szerepet játszanak, például a K-vitamin, B7-vitamin, folsav. Antibiotikumos kezelés esetén ezért lényeges a probiotikumok használata is, mivel a kártékony baktériumok ellen beadott szerek a számunkra fontos egysejtű társainkat is pusztítják. A probiotikumok ilyen hasznos élő baktériumokat tartalmaznak, vagy ezek visszatelepedését segítő specifikus tápanyagokat. Ezen kívül meg kell említeni a bőrünket és különböző nyálkahártyáinkat (száj, hüvely, kötőhártya) benépesítő baktériumokat is, melyek szintén az adott szerv egészséges működésében játszanak szerepet.
2. Kommenzalista kapcsolat: ahol az egyik fél számára előnyös, másiknak közömbös. Egészségügyi szempontból kevésbé lényeges együttélési típus. Akkor válhat fontossá, ha az adott személy immunhiányos állapotban szenved. Több gomba és baktérium faj is él az ember bőrén és szervezetében, amelyek nem előnyösek számunkra, de normál esetben nem is okoznak kárt. Az egyébként rettegett és súlyos betegségeket létrehozni képes Staphylococcus aureus is az emberi populáció 20-30%-nak normál bőrflórájának része. Ilyen esetekben úgy válhat kórokozóvá, ha egy sérülés keletkezik a bőrön és abban kezd el szaporodni, vagy ha immunrendszeri problémákkal küzd az egyén.
3. Parazita kapcsolat: amely esetében az egyik fél számára előnyös, míg a másiknak káros az együttélés. Ezeket nevezzük a köznyelvben is kórokozóknak, amelyek a betegségek kialakulásáért felelősek. A fertőzések gyakorlatilag a testünk bármely pontján létrejöhetnek érintkezés, levegő, táplálék vagy víz útján is.
A lezajlás módja, a tüneteket kiváltó mechanizmusok is sokfélék lehetnek. A legtöbb baktérium helyi gyulladásos reakciókat vált ki, a banális szőrtüszőgyulladásoktól kezdve, a felső légúti panaszokon át, az életet veszélyeztető TBC-ig. Van olyan baktérium amely saját toxinokat termel, például a Clostridium botulinum, amelynek mérge (leggyakrabban az emésztőrendszerből felszívódva) nagyon súlyos idegrendszeri károsodáshoz vezet.
Vírus:
Mint már korábban is tárgyaltuk, minden esetben parazita kapcsolatról van szó, így a megfertőzött fél számára minden esetben káros a vírusok jelenléte, viszont a fertőzést nem minden esetben követi betegség kialakulása is. A kórt okozó mechanizmus eltérő az egyes fajok között, de többnyire összefügg azzal, hogy a vírusszaporodás a gazdasejtek pusztulásával jár, amelyet természetesen nem visel jól a szervezet.
A vírusfertőzés számos emberi megbetegedéshez vezethet, vannak közöttük enyhébbek (influenza, bárányhimlő, herpesz) és súlyos, akár halálos kimenetelűek is (Ebola, AIDS, madárinfluenza, MERS, SARS, COVID–19). Vannak olyan esetek, ahol a vírus kóroki szerepe még nem tisztázott, mint például a humán herpeszvírus 6 (HHV-6) és sclerosis multiplex vagy a krónikus fáradtság szindróma közötti kapcsolat.
A folyamatok lezajlása után a legtöbb esetben az immunrendszer teljesen eliminálja a vírusokat de egyes fajok élethosszig tartó, krónikus fertőzést okoznak és az immunfolyamatokat kikerülve újra és újra felüthetik a fejüket. Ilyenek lehetnek többek között a hepatitis vírusok, amelyek krónikus májgyulladást okozhatnak, vagy a Varicella-Zoster vírus, amely a bárányhimlő kórokozója és a betegség lefolyása után inaktív állapotban elraktározódik a gerincvelő érző idegdúcaiban. Egy későbbi immunrendszer legyengülés esetén aktiválódhat, amely az övsömör nevű betegségben fog megnyilvánulni. Valamint a klasszikus, mindenki által ismert, elsősorban száj körül megjelenő herpeszt okozó herpes simplex vírus is ilyen módon marad velünk életünk végéig az arc érző idegdúcaiban.
Egyes vírusok képesek daganatos elváltozásokat is okozni. A bizonyítottan onkogén vírusok közé tartozik a humán papilloma vírus (méhnyakrák, nemi szervi rákok), ERRŐL EGY KORÁBBI CIKKÜNKBEN OLVASHATTOK, a hepatitis B vírus és hepatitis C vírus (máj daganatok), az Epstein–Barr vírus (limfóma, orrgarat daganat), a humán herpeszvírus 8 (Kaposi-szarkóma) és a humán T-limfotróp vírus (T-sejtes leukémia).
Védekezés, gyógyszerek, oltások:
Baktérium:
Normál körülmények között, az emberi szervezet ki tudja szűrni és semlegesíti a potenciálisan kórokozó baktérium fajokat. Megfelelő testi, szellemi és lelki állapotban az immunrendszer egészséges működése biztosítva van, így a legtöbb kontaktus észrevétlen marad számunkra.
Fontos kiemelni a higiéniai szabályok betartását, a leghétköznapibb kézmosástól kezdve az orvosi eszközök sterilen tartásáig, amely manőverek szintén lényegesek az alapszintű betegségmegelőzésben.
Mint minden küzdelemben a legjobb megoldás a megelőzés. A védőoltások feltalálásával és későbbi tömeggyártásával több tucatnyi, korábban halálos kimenetelű bakteriális fertőzést sikerült a teljes eltűnésig visszaszorítanunk. Ilyenek a közismert, minden gyerek által megkapott, Di-Per-Te oltás betegségei a diftéria, szamárköhögés és tetanusz. De említést tehetnénk a pneumococcus okozta tüdőgyulladások elleni védőoltásról is, amely szintén a kötelező oltási séma részét képezi.
Antibiotikumok: Két típusát különböztetjük meg: baktericid (megöli a baktériumot) és bakteriosztatikus (meggátolja a baktérium szaporodását). A sejtes elemek valamely részét támadják, ezért nagyon fontos elkülöníteni, hogy bakteriális vagy virális eredetű egy fertőzés. Mint korábban tárgyaltuk a vírusoknak nincsenek sejtszervecskéik, így az antibiotikum adása indokolatlan, hiszen nincs olyan felület, alkotóelem, amit az antibiotikum támadhatna. A legtöbbjük a baktériumok sejtfalát, annak képződését gátolja, ezzel gyakorlatilag a sejt széteséséhez vezetve. Ezek a szerek az eukarióta sejtekbe (amelyekből mi is állunk) nem jutnak be, így saját sejtjeinket nem teszik tönkre a fent említett hatásmechanizmus révén. Léteznek olyan szerek amelyek a bakteriális riboszómákat támadják, amely alegységek a sejt minden fehérjetermelő folyamatát végzik. Ezeken kívül gátolhatják a bakteriális nukleinsavak (DNS, RNS) szintézisét, amely végül szintén a sejt pusztulásához vezet.
Az antibiotikum rezisztencia nem véletlenül vált kulcskérdéssé a modern társadalmakban. Minél egyszerűbb egy életforma, annál gyorsabban és könnyebben tud lényeges evolúciós lépéseket végrehajtani. Ha egy baktérium kifejleszt egy új képességet, amely a genetikai állományába beépül, akkor minden osztódás után a leánysejt megkapja az anyasejt tulajdonságát, amely leánysejt osztódva szintén továbbadja. Így egy antibiotikum elleni védekezőképesség nagyon gyorsan elterjedhet egy baktérium fajban, főleg ha gyakran ki vannak téve az őket pusztító szernek (például kórházban), és “az erősebb marad életben” evolúciós törvény alapján végül teljesen rezisztens törzsek alakulhatnak ki. Ezt még tetézi az, a számunkra nem előnyös képesség is, hogy akár közvetlenül is átadhat egy baktérium egy másiknak egy DNS szekvenciát amely őt rezisztenssé teszi, így már az osztódása előtt is újabb és újabb ellenálló társakat hozhat létre. Ezért kifejezetten fontos a célzott antibiotikumos kezelés, hogy csak indokolt esetben és orvosi ajánlással forduljunk ilyen készítmények felé. Ez több szinten is előnyös: védjük saját, jó baktérium flóránkat az indokolatlan antibiotikum pusztítástól, megakadályozzuk a szervezetünkben a rezisztens törzsek kialakulását, és ezáltal embertársainkat is védjük, mert nem kaphatnak el tőlünk multirezisztens, ellenálló kórokozókat.
Vírus:
Az immunrendszer megfelelő működésének fenntartása és a higiéniás szabályok ugyanúgy érvényesek a vírusok esetében is, mint ahogy az előző alfejezetben már tárgyaltuk.
A védőoltások még kiemeltebb szerepet játszhatnak a vírusok elleni védekezésben, mivel az antibiotikumok nem hatásosak ellenük, minden esetben sejten belül szaporodnak, így teljes eliminálásuk nehézségekbe ütközik. Rendkívül hatékony vakcinák állnak már rendelkezésre. Az oltás olcsó és hatékony módja lehet a fertőzés megelőzésének. Már azelőtt alkalmazták őket, hogy magukat a kórokozókat felismerték volna. A lakosság beoltása drámai módon lecsökkentette a gyermekbénulás, kanyaró, mumpsz vagy rózsahimlő előfordulását, valamint olyan eset is van, amikor egy betegség teljesen megszűnt az oltásoknak köszönhetően. Ilyen volt a fekete himlő, amelyet egy sikeres WHO oltási kampány után 1979-ben végleg kiirtottak.
Amennyiben hatékony vakcina nem áll rendelkezésre, akkor van lehetőség a vírusok saját fehérjéi ellen tervezett antivirális szereket használni. Ezek egy része gyakran alkalmazott, viszonylag kevés mellékhatással, míg mások nagyobb elővigyázatosságot igényelnek, emiatt ritkábban és csak különleges esetekben használják az orvosok.
Remélhetőleg sikerült rengeteg kérdőjel helyére pontot varázsolnunk cikkünk végéhez érve és minden olvasó számára tisztább lett a kép a mikroszkóp túlsó végén lévő világról.
Pontis Egészségügyi Szervezet:
Szerzők: Dr. Tamás Zsolt (családorvos szakorvos)
Dr. Réti Hunor (családorvos szakorvos)
Page updated
Google Sites
Report abuse