Immunrendszer-kastély

Olvasási idő: 9-10 perc

Előző írásunkban a különböző kórokozókról volt szó, melyek a legváltozatosabb formában ostromolják testünket. Sokféleségük, hatékonyságuk és létszámuk tekintetében felmerülhet a kérdés: hogyan vagyunk egyáltalán életben? Jobb esetben is: hogy nem vagyunk folyton betegek? A többsejtes élőlények hogyan képesek ellenállni a minden irányból érkező, több száz milliárdos ostromló hadaknak?
Az ellenfelet már ismerjük, így a következő lépés, hogy megtudjuk miképp áll ellen az ostromnak “immunrendszer-kastélyunk” 0-24-ben, a hét minden napján, már születésünk előtti pillanatoktól kezdve. Megtudjuk miképp alakul ki az immunválasz, hogyan segíthetjük természetes módon és a tudomány eszközeivel. Mindezeknek fogunk most utánajárni!

Várfal (bőr és nyálkahártyák):

Immunrendszer-kastélyunkat szemügyre véve, az első és legfontosabb védelmi rendszer a bőrünk és a nyálkahártyák, melyek várfalként veszik körül teljes testfelszínünket. Enélkül az életben maradásunk teljesen lehetetlen lenne, súlyos égési sérülést szenvedett személyeknél ezért létfontosságú, hogy a legsterilebb környezetben gyógyuljanak, mert az ő esetükben a várfal nagy része sérült vagy elpusztult. A megfelelően karbantartott, sértetlen, egészséges bőr és nyálkahártyák majdnem minden behatolót képes távol tartani. Viszont a sértetlenség csak egy a sok tényező közül. A vegyi hadviselést is beveti a kültakarónk, amelyet a megfelelő pH fenntartásával ér el a bőrön, valamint szájüreg-, szem-, belek-, nemi szervek nyálkahártyáján. Ahogy a várvédők a forró olajat öntötték az ellenségre, úgy használja a megfelelő sav/lúg hatást a testünk a szükséges helyeken, hogy az oda betolakodni kívánkozókat megfékezze. 

Zsoldosok (baktériumok):

Szerencsénkre várfalunk nincs egyedül. Amint előző cikkünkben tárgyaltuk, az emberi testet számtalan, mindkét fél számára előnyös, szimbionta baktérium népesíti be. Ezek a jó életkörülményeiket, amelyen megtelepedhetnek, igencsak megbecsülik, és alapvető evolúciós logikából következően meg is védik azt. Így a bőr és nyálkahártya várfalainkat gyakorlatilag mindenhol zsoldosként működő baktérium seregek védelmezik, akik a megfelelő zsoldért cserébe (osztódáshoz szükséges élettér és tápanyag) harcba szállnak várfalaink épségéért.

Saját hadseregünk (fehérvérsejtek, immunreakciók):

Bármennyire is hatékony a kültakarónk, a természet a 100%-ot nagyon ritkán ismeri, így néhanapján megsérül a várfal, lankad a fegyelem (legyengül az immunrendszer) és ilyenkor indul csak a valódi hadviselés.

Ahhoz, hogy egy katona harcolni tudjon alapvető harci tudásra van szüksége, valamint meg kell ismernie az ellenség harci stílusát, viselkedését, sőt egyáltalán azt, hogy ki is az ellenség. Ennek egy jó részét szerencsére már érésükkor (képződésükkor) elsajátítják a fehérvérsejtek, ezt nevezzük veleszületett immunitásnak, míg a többi információt harci tapasztalat útján gyűjtik be, ez a szerzett immunitás.

Immunsejtjeink több módon is csoportosíthatóak, legismertebb ezek közül amely granulocitákra és agranulocitákra osztja őket. Ennek alapja, hogy található-e az adott sejten belül festék anyagra elszíneződő részecske vagy sem. Ezen felosztástól most eltekintünk és fő működésük szempontjából fogjuk vizsgálni szorgos honvédőinket. Így a mi felosztásunk: gyalogság és különleges egység.

1. Gyalogság: Ide azon fehérvérsejtjeink tartoznak, amelyek folyamatosan járőröznek a testünk minden pontján, bejárják várunk minden utcáját, ők vannak a frontvonalakon, felismerik ki a barát és ki az idegen, akit ki kell iktatni. Ez a folyamat mindegyik sejtnél sajátos módon megy végbe. Négy sejttípus tartozik ide, nyilván ezen a ponton meg sem kell már említeni, hogy ezeket további altípusokra oszthatjuk, de ez jelen cikkünk kereteit túlfeszítené, így maradunk a négy típusnál:

- Granulociták (Neutrofil, Eozinofil, Bazofil): A betolakodó kórokozók nagy részét ők pusztítják el. A fertőzések első 48 órájában ők a dominánsak a hadszíntéren. Mindig ott állnak a sereg első sorában, végsőkig harcoló, önfeláldozó rohamosztagosok. Több módon is küzdenek. Bekebelezhetik a kórokozókat, vegyi anyagokat bocsájthatnak ki, amelyek károsítják őket, vagy saját testükből kibocsátott fehérjeszerkezetekkel csapdába ejthetik az ellenséges sejteket. Ez a harc az esetek nagy részében végül a granulocita pusztulásával is jár. A mindenki által ismert, gyulladásoknál kialakuló genny összetétele nagyrészt az elesett fehérvérsejtjeink és általuk elpusztított kórokozók maradványaiból áll. 

- Makrofágok: Valamivel körültekintőbb résztvevői a gyalogságnak, hiszen az ellenség bekebelezésén kívül rendkívül fontos felderítési és segítséghívási feladat is hárul rájuk. Miután a granulociták megérkeztek és a fertőzés első 48 órájában lezajlott a harc a betolakodókkal, a makrofágok kezdenek túlsúlyba kerülni. Ők maguk is “elfogyasztják” az idegen létformákat, azoknak egyes tipikus alkotóelemeit bemutatják más fehérvérsejteknek is, ezáltal “megtanítják” nekik, hogy ha ilyen sejttel találkoznak a jövőben, akkor azt ellenségnek kell tekinteni. Ezen módszerrel segítenek kialakítani a már fentebb tárgyalt szerzett immunitást. Ezen felül a segítséghívástól sem riadnak vissza a makrofágok, rengeteg olyan anyagot választanak ki amellyel maguk köré vonzzák a többi fehérvérsejtet, így a riadósztatásban is létfontosságúak.

- Dendritikus sejtek: Elsősorban nyomozók és felderítők. Olyan helyeken tanyáznak, ahol nagy az esélye a behatolásnak: orrnyálkahártya, bélrendszer, tüdő. Nagyon fontos láncszemek a veleszületett és szerzett immunitás között, hiszen hiába tudnak harcolni a katonák, ha nem tudják ki ellen kell harcolniuk. A dendritikus sejt, amint ellenséggel találkozik, aktiválódik és a nyirokcsomókba vándorol, ahol a különleges egységek, T- és B-limfociták találhatóak (lásd később), és velük lép kapcsolatba, ezáltal segítve elő a megfelelő immunválasz kialakulását. 

- Természetes ölősejtek: A fenti társainál is agresszívabb csapatról van szó. Kifejezetten fontos szerepük van a daganatos és a vírusok által megfertőzött sejtek kiiktatásában. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a kémeket és árulókat csípik nyakon. A természetes ölősejtek feladata, hogy beazonosítsák ezeket az eredetileg hozzánk tartozó sejteket és kiiktassák mielőtt súlyos vírusos fertőzés vagy rákos elváltozás jelenik meg. 

A taglalt négy csoport tagjai rendszerint párhuzamosan működnek és a behatolások legnagyobb részét megoldják anélkül, hogy a különleges egység érdemben közbe kéne avatkozzon. De mi történik amikor nem birkóznak meg a feladataikkal? 

- T-limfociták: Ők maguk is részt vesznek a harcban, de sokkal inkább parancsnokokként viselkednek és lényegesebb szerepük a többi fehérvérsejt koordinálása. Miután a gyalogság valamely képviselője találkozott egy betolakodóval, bemutatja a nyirokszervekben várakozó T-limfocitáknak a “maradványait”. Ezután a T-limfociták osztódni kezdenek és szabályozó anyagokat választanak ki, amelyek az immunválasz helyének kialakulását és intenzitását befolyásolják. Ügyelnek rá, hogy minél kevesebben essenek áldozatul baráti tűznek, vagyis, hogy fehérvérsejtjeink ne forduljanak saját szöveteink ellen. Közülük is jönnek létre memóriasejtek, ők azonban leginkább az antitestek képzésének sémáját jegyzik meg, vagyis ők raktározzák a győztes stratégiákat a B-limfociták által feljegyzett ellenségek ellen.

Kiképzés (aktív és passzív immunizálás):

Miután megismertük az értünk harcoló immunsejtjeinket, vizsgáljuk meg miképp fejlődik ki a harci képességük, milyen módokon zajlik a kiképzésük és hogyan segíthetjük ezt külső beavatkozással. Alapvetően aktív és passzív immunizálásról beszélhetünk, mindkettőnek van természetes és mesterséges (kívülről támogatott) formája. Aktív olyan esetben, ha az immunrendszer maga dolgozik és marad immunmemória utána. Passzív esetében saját sejtjeink nem kerülnek bevetésre, a memóriasejteknek sem marad “emléke” a kórokozóról, így bármikor újra megbetegedhetünk ugyanattól a kórokozótól. Hatása azonnali, de nem ad tartós védelmet, általában néhány nap után megszűnik.

Természetes, aktív immunizálás: 

A cikkünk első felében részletesen kitárgyaltuk ezt a módot. A mindennapos kórokozókkal való találkozás, kifejlődött betegségek és azok legyőzése tartozik ide. Kialakul az immunmemória amely felkészíti a szervezetet a későbbi támadásokra. Ezért is lényeges, hogy a kisgyermekek tiszta, de nem steril környezetben nőjenek fel, hogy immunrendszerük érése megfelelően végbe tudjon menni. 

Mesterséges, aktív immunizálás:

A védőoltások tartoznak ide. Külső segítséggel hajtjuk végre az immunseregünk kiképzését. Legyengített vagy elölt kórokozókat, esetleg azoknak csak egy-egy darabját, fehérjéjét juttatjuk be a testbe, amely ellen kialakul a megfelelő válaszreakció. Ez betegséget utánzó tünetekkel is járhat (pl. oltás utáni belázasodás), amely az immunrendszerünk helyes működését jelzi. A folyamat végén kialakulnak a megfelelő memóriasejtek, így egy valós fertőzés esetén hadseregünk kész tervvel várja az ostromló hadakat. 

Természetes, passzív immunizálás:

Ennek egyetlen formája az anyatejes szoptatás. Ilyenkor az anya antitestjei készen jutnak be a gyermek szervezetébe, részt vesznek a kórokozók legyőzésében, de ezen folyamattal el is használódnak. Immunmemória kialakításában nem vesznek részt.

Mesterséges, passzív immunizálás:

Ritkán használt immunizálási forma. Olyan esetekben van rá szükség amikor egy betegség ellen nem lett beadva a védőoltás, vagy nem létezik megfelelő védőoltás és a betegség lefolyása annyira súlyos, hogy az immunrendszerünk nem lenne képes megbirkózni vele (pl. súlyos vírusos fertőzések, kígyóméreg, skorpióméreg elleni antitestek stb.). Ilyenkor a kiképzéshez már késő van, így külső segítséggel, egy nyílzáporral megtizedeljük az ellenséget. Mesterségesen előállított antitesteket adunk be a páciensnek, amely az akut, életveszélyes állapotból megmenti a beteget, de mint előbb is tárgyaltuk, tartós immunitás nem marad fenn.

Ugyanakkor ahogyan a COVID-19 járvány esetében is láthattuk, ezeknek az előállítása évekbe telhet, még akkor is, ha az egész világ összefogva dolgozik rajta. Amíg nem készül el az igényelt oltóanyag, a betegség terjedése ellenében egyéb népegészségügyi és orvosi intézkedések állnak rendelkezésünkre: társadalmi távolságtartás, karantén, megfelelő higiéniai szabályok betartása stb. Az adott védőoltás kifejlesztése után pedig, annak széleskörű alkalmazása válik közösségi érdekké, hogy ne csak saját egészségünket védjük, de annak is elejét vegyük, hogy másokat megfertőzzünk. Hiszen ha az egyik várat nem képesek bevenni a támadók, akkor nem tudnak tovább vonulni a következőhöz. 

Forrás:

https://historyofvaccines.org/diseases

https://www.visualcapitalist.com/history-of-pandemics-deadliest/

Pontis Egészségügyi Szervezet:

Szerzők: Dr. Tamás Zsolt (családorvos szakorvos)

                                       Dr. Réti Hunor (családorvos szakorvos)